"A jóga a megismerés útja. Aki csak egyetlen lépést is tett rajta, azt többé nem bocsátja el. Kerülőutakon járhat az ember, számtalanszor eltévedhet a cselekedetek és a sors útvesztőiben, mégis visszatalál a világossághoz... Ezért a jóga útján megtett egyetlen lépés sem vész kárba!" Kaczvinszky József

2015. december 14., hétfő

Évzáró meditációra hívunk

Szeretnénk megköszönni, hogy egész évben velünk jógáztatok, rengeteget tanultunk mi is tőletek, általatok! Év végi ajándék közös gyakorlásra és hosszabb meditációra invitálunk Benneteket a két ünnep között.

Lezárjuk a 2015-ös évet, elengedjük amit el kell ebből az év eseményeiből, történéseiből és tiszta elmével indulunk neki az újnak. Közösen meditálni nagyon erős élmény, könnyed gyakorlás és hosszabb relaxáció után Robi vezetésével lesz a meditáció.

Várunk mindenkit nagy szeretettel utána teával, kis büfével, ha akartok Ti is hozhattok egészséges falatokat. A gyakorlás ingyenes, de bejelentkezni szükséges a hely korlátozottsága miatt! Jelentkezés itt: yogadebrecen@gmail.com, vagy itt a fb esemény alatt névvel. Ha pedig mégsem tudsz jönni bár bejelentkeztél, kérjük azt is jelezd!



https://www.facebook.com/events/1663059163979198/

Békés készülődést, csendes pillanatokat!




yogadebrecen.hu

2015. november 22., vasárnap

Jógaklikk

Lehet láttátok facebook oldalunkon, egy legkedvesebb fényképünkkel nyertünk egy hónapos Jógaklikk előfizetést, melyet ezúton is köszönünk szépen!

Fotó: Marcipánfotó Debrecen

Mivel sűrű hónapunk volt, még csak most regisztráltam, és gondoltam beszámolok Nektek tapasztalatainkról. Az órákat néha én, néha Robi fogja véleményezni.
Amit kihívásnak érzek, itthon gyerekek mellett a gépet bekapcsolni és a számítógép előtt gyakorolni. Fent a stúdióban nem tudom van-e wifi, kipróbálom, ott nyugisabb a gyakorlás :)

Aki szeretné rövid videók, ingyenes videók is vannak rajta, tartsatok velem! Hátha megkönnyíti az otthon gyakorlást.


2015. november 5., csütörtök

Gyerekjóga keddenként

Olyan régen kéritek, hát végre van jóga gyermekeknek!!! Keddenként 17.30 órakor Emőke vár minden gyerkőcöt sok szeretettel, játékkal, jógával!

Az én fiaim már kipróbálták és meg kell hogy mondjam meglepően élvezték!!!
Így aztán ők is rendszeres résztvevői lesznek az óráknak, reméljük a Ti gyermekeitek is!

Sajnos ma már a gyerekek is sok stressznek vannak kitéve, s nem árt ha már korán megtanulnak lazítani, elengedni, LÉLEGEZNI!
Mindemellett a helyes testtartásra is megtanít, fejleszti a testtudatukat, koordinációjukat is.

A gyerekjóga annyiban tér el a felnőttek jógájától, hogy itt játékos formában tanulhatják meg a gyerekek a jógapozíciókat, a jóga szellemiségét, a légző- és koncentrációs gyakorlatokat, miközben megismerik és élvezik a testüket.

A jógázó gyerekeknek úgy fejlődik a koordinációjuk, a testtudatuk, a testképük és az idegrendszerük, hogy közben ezt észre sem veszik, csak élvezik a mozgás örömét. Megtanulnak koncentrálni, odafigyelni magukra és a környezetükre is, megismerik képességeik határait, miközben javul a tartásuk, erősödik az izomzatuk.

Különösen ajánlott koncentrációs zavarokkal küzdő, hiperaktív gyerekeknek, mert a jóga révén lehiggad a testük, megnyugszik a tudatuk is. Mozdulataik összehangoltabbak lesznek, koncentrációs készségük javul, képesek lesznek hosszabb ideig egy helyben megülni.


2015. augusztus 26., szerda

Kezdő jóga tanfolyam Debrecen Belső Csend

Kezdő hatha jóga tanfolyam 

Új kezdő jóga tanfolyam indul 2015. november 23.  19 óra  (2016-ban az első ilyen alkalom február 8)

Első alkalom bemutató jellegű, ingyenes óra, ahol megtapasztalhatjátok miről is szól a tanfolyam, feltehetitek kérdéseiteket, és egy kis gyakorlás is lesz!

A tanfolyam 10 hetes, másfél órásak az alkalmak, megtanuljuk a jóga alap ászanáit, légzőgyakorlatokat és relaxálunk is az órák végén.
Ára 11.000 ft

Már lehet jelentkezni a yogadebrecen@gmail.com címen!


Ha nem tudsz eljönni a 0. alkalomra de a tanfolyamra jönnél, jelezd mindenképpen, hogy legyen helyed!

Komlóssy út 54 alatt levő stúdiónkban minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, csak kényelmes ruhát hozz!

Várunk!

Jelentkezés, érdeklődés yogadebrecen@gmail.com

A tanfolyam 10 hetes, heti egy alkalom, előre láthatólag hétfő 19 órai kezdettel.

A tanfolyam kezdő, tehát az alapokat tudod megtanulni:
- megfelelő légzés
- megfelelő tartások, ászanák
- relaxáció
- elme lecsendesítése


Tartja Kiss Róbert jógaoktató





 

2015. augusztus 24., hétfő

Új órarend, változások, újdonságok

Igen hamar eltelt a nyár, már szeptemberre készülünk, részben megújult órarenddel, bővült oktatói csapattal várunk minden jógázni vágyót sok szeretettel! (bővebben erről a blogon yogadebrecen.hu)

Az idén nyáron újra volt táborunk is új helyen, Nagykörűn, Robi nagy lelkesedéssel mesélt mindkét csapatról, remélem ti is jól éreztétek magatokat, tervezünk máskor is!

Alább beillesztem az új órarendünket, két teremre osztva, jurta és a fenti terem beosztásban.

Kezdő jóga tanfolyamunk 0. alkalma szeptember 7. 19 óra, erre szeretettel várunk minden érdeklődőt, ez egy ingyenes beszélgetés-jógázás, itt lehet majd feliratkozni rá és befizetni a 14-én induló 10 hetes kezdő jóga tanfolyamot.
Ára 11.000 ft
Ha nem tudsz eljönni a 0. alkalomra de a tanfolyamra jönnél, jelezd mindenképpen, hogy legyen helyed!

Az órák szeptember 1-től kezdődnek (kivéve a tanfolyamok, azok a megadott időpontban)
Árváltozás:
Gyakorló óráink ára is változik szeptember 1-től:
1 alkalom 1300 ft
10 alkalmas bérlet 11000 ft
Egészségpénztári számla továbbra is kérhető jelezzétek ha kértek, szükséges hozzá minden ep adat!

Új Astanga kezdő tanfolyamot is indítunk a nagy érdeklődésre való tekintettel, és nagy örömömre :) mely 5 héten át minden csütörtökön 17.30 órakor lesz, tehát 5 alkalmas és szeptember 17-én 17.30 órakor indul. Jelentkezés szükséges, mert a mostanin is épp hogy elférünk :)
Ára 5500 ft


A kedd esti csapat órája átkerült csütörtök 19 órára! (nem az astangások, az alap keddi órások)
(Az astanga most futó csapatának még két kedd van hátra, az marad a helyén!)

A Jóga nyugdíjasoknak folytatódik péntekenként 9 órától! már szeptember 4-én.

Újdonság az Intimfitness óra Csatári Timivel, azoknak, akik már elvégezték a Kriston Intim torna alaptanfolyamot! Mert ugye a gyakorlás a legfontosabb az intim tornában is, és a gyakorló óra igen motiváló lehet a rendszeres gyakorláshoz, az intim részek rendben tartásához. Minden kedden este 18.45 órától, erre is lehet már jelentkezni! Tanfolyam indulása szeptember 15.

Szeptember 2-án újra Theta Healing bemutató-beszélgetés arról, mi is ez, Szilágyi Adriennel 17.30 órakor. Ingyenes program.

Továbbra is folyamatosan kismama jóga, baba-mama jóga velem (mariann), gyertek bátran!

Köszönjük, hogy velünk jógáztok!

Órarend:
kattints a képre hogy nagyobb legyen!



2015. július 27., hétfő

Augusztusi órarend

Augusztusban kevesebb órával üzemelünk, feltöltődünk, pihenünk, hogy szeptembertől ismét új erővel tudjuk Nektek a jóga utatokat kísérni. Megyünk mi is jógatáborba, lassan befejezzük a fél éves jóga továbbképzésünket is, és pihenünk :).

A nyári szüneti (augusztus 1-től) órarend, hogy azért teljesen ne maradjatok gyakorlási lehetőség nélkül:


hétfő 17 óra            jóga gyakorlás Zsuzsi
szerda 9 óra            jóga reggeli gyakorlás Zsuzsi
szerda 17 óra           kismama jóga Mariann
szerda 19 óra           jóga gyakorlás Zsuzsi helyettesíti Robit
csütörtök 9.30 óra   baba-mama jóga Mariann
péntek 17.30 óra     jóga gyakorlás Zsuzsi

Szeptembertől új órarend, már kiírtuk a kezdő tanfolyam időpontját is, szeptember 7. 19 óra, már lehet jelentkezni emailben yogadebrecen@gmail.com

Tábor augusztus 6-9  (itt már csak sátoros hely van) és új időpont mert sokaknak nem lett jó az augusztus eleje: az augusztus 20-23 Nagykörű, ide lehet jelentkezni már.  yogadebrecen@gmail.com

2015. július 22., szerda

Nyári tábor 2. turnus, Astanga újratöltve!

Nagyon hamar betelt az első turnus a jóga táborra, így Robi tart egy másikat is augusztus 20-23-ig a hosszú hétvégén. 
Aki szeretne jönni, jelezze emailben vagy telefonon nekünk!



ÚJRA ASTANGA JÓGA!

Én mindig nagyon szerettem az astanga dinamikáját, a benne levő óriási fejlődési élményt, de az utóbbi időben sajnos az oktatása nem fért bele a kapacitásaimba, nagy bánatomra. 
DE most egy nagyszerű oktató érkezett Debrecenbe, akinél tanulhattok, gyakorolhattok Astanga jógát!

Első bevezető tanfolyamát már nyáron elindítjuk, ha a nyaralások, pihenések ellenére lesz elég érdeklődő :)

Időpontja: Augusztus 4-től keddenként 19 óra (aug 25 kimarad egy héttel tolódik) 6 hét 5 alkalom.
Ára 5000 ft a teljes bevezető tanfolyam
Miből is áll ez az Astanga bevezető:
 Az astanga gyakorlatsor bevezetése, napüdvözletek és főbb ászanák, légzéstechnika elsajátítása, minden ami szükséges ahhoz, hogy ezután egy gyakorló órán is könnyebben részt vehess!

Újrakezdőket is szívesen várunk! jelentkezés szükséges!
Tartja: Székely Szandra
Kedvcsináló videó:

Augusztusban az órák többségén Zsuzsa helyettesíti Robit, a többi óra szünetel.

Amire jöhettek végig gyakorolni Zsuzsával:
hétfő 8.30
hétfő 17
szerda 9 
szerda 19 
péntek 17.30


Várunk Benneteket!

2015. július 13., hétfő

Óraváltozás a héten

Ezen a héten elmaradnak a következő órák (július 15-17):

kismama jóga szerda 17 óra
baba-mama jóga csütörtök 9.30 óra
péntek reggel 7 óra


Jógatáborozunk!

namaste

2015. július 5., vasárnap

Jógatábor Nagykörü

Ha egyszerre szeretnétek kellemes környezetben, helyes kis parasztházban kicsit pihenni és intenzívebben jógázni, itt az alkalom ismét, gyertek jógatáborunkba Nagykörübe!

Augusztus 6-tól 9-ig:  Tiszapart, jóga, jó társaság = Nagykörü, az ország cseresznyéskertje, Jógatábor

Érkezés augusztus 6-án 10 óráig (lehet telekocsit csinálni egyeztetünk)
Program:

Reggel 7-től könnyed nyújtózás, légzőgyakorlatok, meditáció
reggeli
11 órától jóga gyakorlás
Ebéd a halászcsárdában (5 perc séta a háztól)
Szabadprogram, Tiszaparti strand, séta, pihenés a fák alatt :)
16 órától jóga
Vacsora
Esti beszélgetés

Szállás: parasztház szobáiban, 2-3 ágyas szobákban.
Sátorozás lehetséges.
Ára: 20ezer ft
Sátorban 15ezer ft
Ellátás: Az ár a reggelit és a vacsorát tartalmazza.

Ebédelni a faluban lévő éttermekben lehetséges (akár közösen)

Hozzatok: ágynemű vagy hálózsák, fürdőruha, szúnyogriasztó, napolaj, jógamatrac

Jelentkezés: yogadebrecen@gmail.com 30.299.1890
Tartja Robi


FRISSÍTÉS:  A házhelyek beteltek, már csak sátorban van lehetőség jelentkezésre!

Mivel sokan kértétek, második időpont: augusztus 20-23. Erre lehet még jelentkezni!






2015. május 28., csütörtök

Miért érdemes Intimtornázni?

Mivel az intim tornát a kismamákkal való sokéves munkám során egyre fontosabbnak látom, mindig igyekszem meggyőzni mindenkit arról, hogy csinálja, csinálja! Ismét lesz 4x3 órás tanfolyamunk a stúdióban Orosz-Csatári Timi vezénylésével. Gyertek, tanuljátok meg, előzd meg a későbbi panaszokat!

Június 2-től 4x3 órás (4 alkalmas) Kriston Intim Torna tréning 4 egymást követő kedden 16:30-19:30 között a Belső Csend Jógastúdióban.



Tegnap interjút készített velem egy újságírónő, aki részt vett a 12 órás Kriston Intim Torna tréningemen. Óriási változásokon ment keresztül:), csak mint mások! Elmesélte, hogy mire számított: majd ülünk néhányan együtt, mindenki elmondja egy kicsit a problémáját, és nagyrészt tornázunk. Ehhez képest a tréningen elhangzó történetek hatására olyan érzelmi örvénybe került már az óra elején, ami magával ragadta, amilyet még soha nem élt meg, pedig önismeretben eléggé jártas. A tapasztalatom szerint ez a KIT tréning legerősebb része. Véleménye szerint minden nőnek részt kellene ilyenen venni, legalább egyszer az életben. Ehhez csak annyit tudnék hozzátenni, hogy mielőbb az életben. Ha letesszük a terheket, akkor könnyebb, ami utána jön. Annyira hozzászokunk a saját terheinkhez, mint akinek szinte ránőtt a hátára a zsák. A Kriston tréning azzal kezdődik, hogy hátranézünk, észrevesszük, elfogadjuk, megértjük magunkat érte, és szeretettel leoldozzuk, hogy szárnyalhassunk. Amíg ez nem történik meg a tréningen, addig nem kezdjük a tornát. Képzelj el egy férfit, aki azzal akarja jó pasivá gyúrni magát, hogy csak a péniszét tornáztatja, de nem foglalkozik a belső folyamataival. Aki azt gondolja, hogy megtanulja dvd-ről, könyvből a tornát, mint egy gimnasztikát, az már beljebb van mint más nő, de közel nem érte azt el, mint amikor valaki részt vesz egy 12 órás "tehertől könnyítő" tréningen, aminek 3 része van, és ebből csak egy a torna. Pláne nem beszélve arról, hogy amikor olyan oktatja egy sportóra végén a "szorítgatást", aki maga sem tanulta. A KIT tréning minden mondtata olyan okból jött létre, hogy szárnyaltató hatást érjünk el vele. A KIT tanfolyam behelyez egy olyan rendszerbe, ahol változást élhetsz meg érzelmileg, spirituálisan, szellemileg, fizikailag. Hatására gyümölcsözik a nőiességünk.    Kriston Andrea

2015. május 19., kedd

Rendkívüli NIA tánc a stúdióban

HAHÓÓ KEDVES DEBRECEN!!!! :) TÁNCOSAI és TÁNCRA vágyó HÖLGYEK, FÉRFIAK, Idősek és Fiatalok
május 23-án szombaton  NIA tánc 18h-19h30 a stúdió udvarán hátul a jurta mellett a füvön

- eljött a közös TÁNC idje, hogy a szabadban megtapasztaljuk a testünk, környezetünk kapcsolódását, ölelését az egységben! MIndezt, táncolva a hangokban, lelkünk testünk zenéjében felszabadulva! Gyere és kapcsolódj a táncos csapathoz, köztünk a helyed, ha szeretnél élményekben, örömben egy mosollyal teli táncos csapat részese lenni! ;) :)

- hogy Miért NIA és mia NIA? ? ? - mert ötvözi a művészeteket, a Harcművészetet, Táncművészetet, Öngyógyítás művészetét. Ezáltal segíti testünk helyes testtartását, tudatos használatát minden porcikánkban, hiszen minden mozdulatunk egy tánclépés. FELSZABADÍT, KÖNNYEDDÉ TESZ, ELVARÁZSOL, KIHÍVÁSRA sarkall az élet minden területén, kinek mire van szüksége....
A Nia a testünk útja, hogy fejlesszük, meghalljuk, érzékeljük tudatosan testünk jelzéseit, szavait, ezáltal gyógyítsuk, energetizáljuk hiszen egyetlen fizikai testünk amiben élünk, mozgunk, táncolunk ...

BEJELENTKEZNI szükséges, és kérlek hozz magaddal poliformot, sok vizet, mezítláb táncolunk de ha szükségét érzed lehet természetesen cipőben is!
szeretettel, örömmel hívlak és várunk: 06703196723
HenNia - Henrietta Oláh


https://www.facebook.com/events/102615936741731/

2015. május 7., csütörtök

Kismama jóga helyett Divatbemutató

Jövő hét szerdán a Születés Hete alkalmából a Fórumban leszünk 17 órától, hordozós és kismamás divatbemutatónk lesz, erre szeretettel meghívok mindenkit!

Gyertek vegyetek részt ebben a jó kis buliban fotófallal, Palya Bea Altatok zenével, sok sok ismerős anyukával!

Ezért a szerdai jógánk elmarad, helyette bulizunk!

A Születés Heti programokra szintén várunk Benneteket!
Program: www.szuleteshete-debrecen.blogspot.hu

2015. május 4., hétfő

Születés Hete - ingyenes kismama jóga bemutató óra

Néhány szó a kismama jógáról:

A foglalkozásokon a folyamatosan változó testi állapotokhoz alkalmazkodva végezzük a módosított jóga gyakorlatokat, melyek az általános kondíciójavítás mellett megerősítik a hátat, lazítják a csípőt. Nagy szerepet kapnak a relaxációs és légző gyakorlatok, amelyek a vajúdás megkönnyítését célozzák és felkészítik a testet és a tudatot is a szülésre.
Az órákon átmozgatjuk az egész testet, a medence alapi izmokat is belevéve, hiszen ezek nagy fontossággal bírnak a szülésnél.
A fizikai hatások mellett a módszer további jelentősége abban rejlik, hogy már az áldott állapot során a kismama elmélyíthesse babájával mind a testi, mint a lelki kapcsolatát. A relaxáció alatt a mama beszélget a babával, ráhangolódik annak minden rezdülésére.

Várunk minden kismamát sok szeretettel minden kedden 9 órakor és szerdán 17 órakor a Belső Csend Jógastúdióban!

Idén a Születés Hete alkalmából a május 12. keddi óra 9-kor ingyenes!


2015. április 15., szerda

Új kezdő csoport és egyéb hírek

Ingyenes bemutató jóga most pénteken (ápr.17) 9 órakor, természetesen bárki jöhet, de ezt a csoportot elsősorban olyanoknak terveztük, akik bármi miatt az erősebb órákon nem tudnak/szeretnének részt venni.

Tehát könnyített, idősebbek számára is élvezetes tempóban merülünk bele a jógába. Természetesen bármilyen korosztálynak, de arra számítsatok, hogy itt a tempó könnyedebb!

Most pénteken csak a bemutató van, tehát ingyenes, jöhettek, akár el is hozhatjátok a szüleiteket, hogy lássák mi is ez! És mennyire jót tenne nekik (látom a sajátjaimon ezért gondoltuk ki ezt már régen )

Ez az óra mindig péntek 9 órától lesz, 10 hetes tanfolyamként kezdjük, teljesen az alapokkal!


Újdonság:  Csiri-biri torna 1-3 éveseknek péntekenként  11 órától!
https://www.facebook.com/csiri.biri.debrecen
Más téma de talán érdekel sokatokat:

Szervezzük  a Születés Hetét, és idén nagy szerencsével Palya Bea koncert lesz a záró rendezvény. Erre szeretettel meghívunk minden jógásunkat is, és a bérleteseink között ki fogunk sorsolni egy páros belépőt is a koncertre!Időpontja:  Május 16. 17 óra Ifiház Debrecen Simonffy u. 21.
A Születés Hete rendezvényre, melynek időpontja idén május 13-16. várunk tombola felajánlásokat, ha valaki olyasmivel foglalkozik, ami érdekes lehet a kismamáknak, családoknak, felajánlható bármi hasznos, érdekes apróság is! A Születés Hete oldalán megjelennek természetesen a felajánlók, és a termékek is! Köszönjük!

Várunk Benneteket minden órán, Órarendünk

2015. március 31., kedd

Arany évek

Nyugdíjas korban végre van idő magunkkal is foglalkozni, hát ideje kicsit mozogni, jó társaságban lenni, meditálni, relaxálni, lélegezni! Gyere jógázni, vagy ha még nem vagy 50 felett szólj anyudéknak! :)

Sokan kértétek, hogy legyen egy külön jóga tanfolyam 50-60 év feletti lelkes mozogni, égészségesebben élni vágyóknak! Örömmel hirdetjük ki hogy lesz! Péntekenként 9 órától a reggeli gyakorló után. Tanfolyam indulása április 17. ez lesz a 0. alkalom, ingyenes természetesen, ahol megnézhetitek, mi várható. Ekkor lehet beiratkozni az első 10 hetes kezdő jóga gyakorlásra. Az órák gyakorlatiasak, tartalmazzák a légzést, relaxációt és természetesen a mozgás részét a könnyed ászanákat is. Tartja Robi, jelentkezni lehet a yogadebrecen@gmail.com címen. a 10 hét ára 10.000 ft

Nem számít hány éves vagy, hány kiló vagy, jógáztál-e már, nem számít milyen korlátaid vannak, gyere jógázz velünk, könnyített ászanákkal, jó hangulattal várunk!





Miért érdemes elkezdeni 50 felett is?

- Javítja az egyensúly érzéket
- rugalmasabbá tesz
- erősít
- egészségesebbé tesz
- javítja a memóriát
- megtanít elfogadni a határainkat
- javul az oxigénellátás
és még sok minden másért, érdemes kipróbálni!

Jelentkezés yogadebrecen@gmail.com
 

2015. március 12., csütörtök

Reggeli órák

Egyre jobban szeretitek a reggeli órákat, így mostmár 3 alkalommal is lehet jönni gyakorolni egy héten.

Hétfőn 8.30 órától gyakorolhattok Zsuzsival
Szerdán 9 órától Robival
Pénteken 7 órától Robival







HOGY JÓL KEZDŐDJÖN A NAP!

2015. február 9., hétfő

Miért jó a reggeli jóga?

- Jól indul a napod, már munka előtt vagy miután elvitted a gyereket az oviba/iskolába frissen indíthatod a nap további részét,
- A test reggel mutatja leginkább a valós állapotát,
- Nyugodt elmével indíthatod a napi rutint,
- A legjobb dolog, amit tehetsz azért, hogy előkészülj a napi tennivalókra, és lecsendesült elmével, friss testtel kezdj neki!
 

Reggeli jóga óráink, amelyek nyitottak, bejelentkezés nélkül jöhettek, amikor úgy érzitek jógával indítanátok a napot!
 
Hétfő 8 óra, szerda 9 óra és péntek 7 óra a reggeli jógák időpontjai, gyertek gyakoroljunk együtt!

 És együtt könnyebb is!




2015. február 4., szerda

Baba-mama jóga

A csütörtöki kicsi babás (2-10 hónapos korig) jóga időpontja kérésetekre változott! Megnézzük mennyire tudtok ideérni és aztán meglátjuk marad-e.

9.30 órakor kezdünk!

Várlak Benneteket :)

2015. január 30., péntek

Hétvégi Haladó Jóga tanfolyam



A Purnam Nemzetközi Jógaoktató Akadémia oktatóival tavasszal itt Nálunk!
Helyszín: Debrecen

Azok jelentkezését várjuk, akik már legalább 2 éve rendszeresen gyakorolnak, vagy részt vettek valamilyen jóga oktatóképzésen. A tanfolyam a személyes fejlődésben kívánja előre segíteni a résztvevőket mind a fizikai, mind a szellemi síkon.
Ne tartson vissza az sem, ha nem debreceni vagy. Bp-ről együtt megyünk Debrecenbe, így az utazás is megoldottá válik.


Tanfolyami napok 2015-ben:
Április 18-19; május 16-17; május 30-31; június 13-14; június 27-28.
Elvonulás időpontja: július 8-12-ig.
Jelentkezési határidő: 2015. március 1.
A Tanfolyam díja:* 175.000 Ft, amely tartalmazza az 5 napos tábor és a vizsgák költségét is.

Tartja: Bálint

2015. január 19., hétfő

Baba-mama jóga órák

Híreink a babás jóga témában:

Keddenként  megy tovább a nagybabás jóga, ahol elsősorban mi jógázunk, a gyerkők játszanak, persze időnként őket is bevonva :) várlak benneteket 10.30 órától! 

10hónapos kortól 2 éves korig. Holnap is várlak Benneteket a kismama jóga után!
Tehát marad a KEDD 10.30 órai kezdet.


Kisbabás jóga  2-8 hónapos korig lehet jönni a babákkal minden csütörtökön 10 órától! (ez lehet módosul 9.30-ra közkívánatara, de egyenlőre még marad ez)

 


2015. január 15., csütörtök

Intim Torna Kriston indul február 3. ÚJ!

Új Kriston tanfolyam kezdési időpontja:  2015. február 3.

Hetente két óra keddenként 16.30 órai kezdettel.

Jelentkezni lehet még yogadebrecen@gmail.com címen

Tartja:  Csatári-Orosz Tímea  www.belsoutazas.com

2015. január 10., szombat

Baba-Bowen

Korábban írtunk már a Bowen terápiáról, most pedig annak kapcsán osztunk meg egy cikket Keczán Judit által, hogy Debrecenben a babák ingyenes kezeléseket kaphatnak. Íme:


Mi a Baba-Bowen?
Baba-Bowen során különösen hatékony, finom mozdulatokat végzünk a baba  testén pocakján és hátán. Bowen-technika kisbabák számára.
A Bowen-technika eredete:
Feltalálója, Tom Bowen nevéhez fűződik, aki az 1950-60-as években fejlesztette ki módszerét és 1975- re 13.000 pácienst kezelt meg évente.
Mi a Bowen-technika?
A Bowen-technika a szervezet öngyógyító mechanizmusait katalizálja. Lágy gördítő mozdulatsorozatokból áll, amelyeket az ujjainkkal végzünk az izmokon, inakon, ízületek fölött.
Vékony ruházaton keresztül is elvégezhető, bár könnyebb közvetlenül a bőrön dolgozni. Ideális az újszülöttek számára is, mivel nagyon gyengéd, ámbár hatékony mozdulatokból áll. Annyira minimalista  technika, hogy nehéz elhinni, hogy egyáltalán valami is történik a kezelések során.
Nem masszázs, sem nem manuálterápia.
Kiegyensúlyozza a babák központi idegrendszerét. Nagy segítséget nyújt a születési traumák kezelésében beleértve a tartási rendellenességeket, mint pl.:ferde nyak, helytelen fejtartás. Normálistól eltérő izomfeszességek kezelésére- akár  tónusfokozódással vagy éppen csökkenéssel járnak, kontrakturák megelőzésére is alkalmas. Ezáltal megelőzhető, hogy az ízületek kóros helyzetben rögzüljenek. Megteremti a normális mozgásfejlődés lehetőségét.
Sok szülő érez tehetetlenséget kisbabája véget nem érő, kimerítő hasfájós sírása miatt. A kezelés hatására babájuk újra kiegyensúlyozott lesz és jutalmul az éjszakák is enyhülnek.
Hogyan működik?
Lehetővé teszi, hogy a születési trauma miatt megrekedt öngyógyító mechanizmusok a babában újra beinduljanak. A mozdulatok választ keltenek a testben. Mivel nem fájnak a mozdulatok, ezért a védekező mechanizmusok sem indulnak be. A mozdulatok hatására a szervezet választ küld a test különböző pontjaiba, aminek következtében ezek a pontok és a belső kapcsolatok révén az egész test ellazul , a vérátáramlás és  a transzportfolyamatok fokozódnak. Olyan ez, mintha újraindítanánk a számítógépünket.
Bowen mozdulatokkal könnyíthetünk a babák diszkomfort érzetén és hasfájásságán. Különösen hatékony a születéskori sérülésből eredő gerinctraumák gyógyításában lazítva a letapadt izmokat, felszabadítva a beszorult idegeket, úgy hogy közben enyhíti az emésztőrendszeri problémákat is.
Baba-bowen szerepet játszik az újszülöttek idegrendszerének kiegyensúlyozásában. A legtöbb nyugtalan babának fokozottan működik a „küzdj és menekülj” ösztöne, azaz a szimpatikus idegrendszerük, ezért tartja őket feszült és ideges állapotban. Azzal, hogy mind a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszert újrahangolja azonnal nyugalom és békesség az eredménye. Hosszabban és mélyebben alszanak a babák, ami életmentő bármelyik kimerült szülőnek.
Mivel direkten az izomszöveten dolgozunk és a központi idegrendszer kiegyensúlyozására törekszünk a Bowen mozdulatok hatására csökken a szöveti feszesség, ellazulnak az izmok. Ez nagyon hasznos, amikor olyan babákat kezelünk, akik az úgynevezett köldökzsinór szindrómában (umbilical shock) szenvednek. A shock állapotot követően a babák azonnal megnyugodnak, ha megkezeljük őket.
Mivel direkt az izmokon is dolgozunk a kezelés hatására csökken a feszültség az izmokban. Leginkább a diafragma- rekeszizom feszessége áll a csecsemőkori hasfájás hátterében, ami nagyon jól reagál a kezelésekre. Csökken a bukások száma és a csuklás, a légzés szabadabbá válik és az emésztés is javul a csöppségekben. A kezelések alatt a babákból gyakran távoznak a szelek és megtöltik a pelusukatJ
Általában a következő hatásokat figyelhetjük meg a kezelést követően a babákon:
·        álmosság
·        nyugalom
·        távoznak a szelek
·        széklet és vizeletürítés
·        nevetés
·        békesség
·        egyes babák álomba szenderülnek
·        és ami a legfontosabb: abba hagyják  a sírást
A gyöngéd, de hatékony mozdulatoknak köszönhetően úgy szabadul meg kisbabánk a kellemetlenségektől, hogy közben az egészségük is támogatva van.
Van-e mellékhatása  a kezelésnek?
Nincs a Bowen-terápiának mellékhatásaJ
Mit kezelünk?
Mindent kezelhetünk, ami a babának kellemetlenséget okoz, íme néhány a sok közül:
·        hasfájás
·        reflux, bukás
·        székrekedés
·        puffadás
·        gyomorrontás
·        nyugtalanság
·        asztma
·        felső légúti megbetegedések (influenza és nátha)
·        ferde nyak/merev nyak
·        izombetegségek, sérülések
·        hosszabb és nyugodtabb alvás
Az emésztés és felszívódás javulása végett a babák növekedését is támogatja.


Időpont egyeztetés:
0620/6165688

2015. január 8., csütörtök

Új kezdő tanfolyam február 16, új kezdő gyakorló órák

Február 16-án 19 órától várjuk az érdeklődőket az ingyenes bemutató alkalomra!

Első alkalom bemutató jellegű, ahol megtapasztalhatjátok miről is szól a jóga kezdő tanfolyam, feltehetitek kérdéseiteket, és egy kis gyakorlás is lesz!

A tanfolyam 10 hetes, másfél órásak az alkalmak, megtanuljuk a jóga alap ászanáit, légzőgyakorlatokat és relaxálunk is az órák végén.

Már lehet jelentkezni a yogadebrecen@gmail.com címen!

Új oktatót üdvözlünk, Dankó Zsuzsanna, fogadjátok szeretettel az óráit!

Kezdő jóga gyakorló órák Zsuzsával Január 19-i héttől: hétfő reggel 8 óra  és péntek este 19.15 óra

Várunk Benneteket továbbra is szeretettel az órákon!


 
 
Counter