"A jóga a megismerés útja. Aki csak egyetlen lépést is tett rajta, azt többé nem bocsátja el. Kerülőutakon járhat az ember, számtalanszor eltévedhet a cselekedetek és a sors útvesztőiben, mégis visszatalál a világossághoz... Ezért a jóga útján megtett egyetlen lépés sem vész kárba!" Kaczvinszky József

2014. november 3., hétfő

Medence, szülés, regenerálódás, Bowen

Sokan hallhattátok tőlem, hogy pár hónapja valami nem okés a keresztcsontommal. Várandósság alatt éreztem a keresztcsont mellett egyfajta szúró érzetet, de csak az egyik oldalon. Nem vészesen, de éreztem. Kilazult medence ízülete, szülés után el is múlt.

No két év múlva újra érezni kezdtem. Pontosan ugyanúgy.... Mi a csuda????!!!! De hiszen én mozgok mi lehet a gond? Próbáltam pár dolgot. Mivel azt mondják szakmai körökben, szülés után érdemes elmenni fél évvel - egy évvel a csontkovácshoz, hát ez volt az első. ÁÁH, bár jólesett, sokkal rosszabb lett utána. Már nem csak éreztem, FÁJT! Teljesen kész voltam, mi lehet ez, mígnem MRI-re is elmentem. Mindig is látni akartam, hogy néznek ki a csigolyáim, a porckorongjaim (több mint 20 év ülő munkával, először fordítás, majd a webshopok millió számítógép előtt töltött órái gondoltam bizonyára megbosszulták magukat) és bár jógázok és javítok a helyzeten, de ami sok az sok ugyebár.

No erről teszek képet is, csak hogy lássátok milyen képet ad az MRI, nagyon nagyon érdekes, még bónuszba a nyakamat is  megnézettem biztos ami biztos :).

Persze semmit nem mutatott, ami gáz lenne, kérdezték is ott, minek kellett ez nekem. Gondolom nem ehhez vannak szokva, oda a súlyosabb esetek érkeznek már, hiszen mindig már csak akkor ébredünk, ha késő és fáj.
Az én esetemben nem mutatott semmit, ami magyarázta volna a fájdalmat.
Elmélkedtem mi lehet, azt tudtam hogy a várandósság alatt volt először, így onnan lehet kiindulni.

Tavaly a Születés Hetén voltam egy előadáson a Bowen terápiáról, és bár nem értettem pontosan, de kiváncsiságból gondoltam itt az idő, elmentem.
Biciklivel mentem, szinte mindig biciklivel járok és ahogy odafele elmélkedtem mi lehet a gond, belémvillant, hogy én nem használom a lábaimat. Nem kapnak igazi terhelést. Biciklizek, de a kerón is ülök. Jógázok, de ott sem "járok" a lábamon a klasszikus értelemben. Aztán ülök a gép előtt, és ha autó akkor ugye abban is ülök....
Hmmm.


Ezt megosztottam Keczán Judittal is, aki Debrecenben szerintem egyedül csinálja a Bowen terápiát. Itt olvashattok róla bővebben: www.bowenjudit.blogspot.com

Együtt arra jutottunk, hogy valóban nem jó ez így. A várandósság alatt hormonális hatásokra kilazult medence, keresztcsonti ízület, és ha utána nincs megfelelően visszaedzve, ilyen gondok lehetnek. Tehát elkezdtem ezt a terápiát, ami tulajdonképpen finom mozdulatokkal adja meg a kezdő lökést a szervezetnek, merre hozza helyre magát. Persze ez csak laikusként fogalmazva én körülbelül így értettem a működési elvét. A lágyrészeken dolgozik, semmilyen fájdalmat nem okoz.



"A Bowen-technika a szervezet öngyógyító mechanizmusait katalizálja. Lágy gördítő mozdulatsorozatokból áll, amelyeket az ujjainkkal végzünk az izmokon, inakon, ízületek fölött.Vékony ruházaton keresztül is elvégezhető, bár könnyebb közvetlenül a bőrön dolgozni. Ideális az újszülöttek számára is, mivel nagyon gyengéd, ámbár hatékony mozdulatokból áll. Annyira minimalista technika, hogy nehéz elhinni, hogy egyáltalán valami is történik a kezelések során."
http://bowenjudit.blogspot.hu/p/a-bowen-terapiarol.html részlet


Mellette elkezdtem gyalog járni legalább egy nap egy héten. A keddi napot jelöltem ki, akkor nem kell siessek haza, apa hozza haza a gyerekeket ovi-suliból, így rászánhatom az időt. Meglepő módon nem telik sokkal több időbe, 4 hete járok így, és 28 perc a rekord. Nem rohanok, jó tempóban megyek, gyalogolok. Biciklivel ugyanez kb. fele annyi idő. Kocsival is. Tehát kb fél óra pluszt jelent aznap, ami valljuk be, szinte semmi. És NAGYON JÓL ESIK! Ugyanazt érzem, mint amikor a kocsiról áttértem biciklire, hogy látom a világot, nem rohan el mellőlem. Újabb lassítási fokozat. Klassz!


ÉÉÉÉS, ami a legjobb az egészbe, az első kezelés és első gyalogút utáni héten elmúlt a fájdalom! Amivel küszködök fél éve. Ha sokat ülök, elő-elő jön aa sejtése, érzete, nem fájdalomként, de semmi vészes. De azóta szigorúan tartom egy nap egy héten Bowen (amíg kész nem leszünk persze), egy nap gyaloglás és egy nap (ez volt hogy kettő akár három) kis kocogás. Finom, könnyű kocogás, kb 4-5 kör a gumipályán, utána levezető kör gyaloglás és kis jógával nyújtás.


Tehát az egésznek a tanulsága számomra, hogy egy fajta mozgás sokszor nem elég, főleg ha a munkája az embernek ülésre kényszeríti a nap nagy részében. A lábainkat arra kell használni amire ki vannak találva: járásra, futásra, mászásra. Még a hegyi menet hiányzik....


Gyalogoljatok ti is!




Bővebben az ízületről és a terhesség alatti változásokról, helyreállításról hamarosan!

Baba-mama jóga 2-8 hónapos korig INDUL!


Csütörtökön, azaz november 6-án indulunk a picurkákkal, gyertek jógázzunk együtt 10 órától.

8 hetes kortól kb 8 hónapos korig lehet ebbe a csoportba jönni, a nagyobbaknak marad a kedd 10.30-as időpont.

Amit hozni érdemes:  kis saját takarója alá, kis játék esetleg. Pelenkázni szoptatni természetesen lehet óra alatt is!
Kényelmes ruha szükséges!

Jelentem a jurta téliesítve úgyhogy akár ott is lehetünk!

Eddigi tapasztalat:  ha előtte sétáltok egy jót és alszik egyet, kiegyensúlyozottabbak a babák. Van amelyik baba viszont az órán alszik :) (ez a ritkább). Nem kell félni attól, hogy nyűgös lesz esetleg a baba, szokva vagyunk ahhoz is, semmi gond, itt mindig jól elfáradnak és utána nagyokat alszanak!
Tehát gyertek, csak bátran!

Várlak benneteket


2014. november 1., szombat

Új kezdő tanfolyam


Új kezdő jóga tanfolyam indul 2014. november 24-én 19 órától.

Első alkalom bemutató jellegű, ingyenes óra, ahol megtapasztalhatjátok miről is szól a tanfolyam, feltehetitek kérdéseiteket, és egy kis gyakorlás is lesz!

A tanfolyam 10 hetes, másfél órásak az alkalmak, megtanuljuk a jóga alap ászanáit, légzőgyakorlatokat és relaxálunk is az órák végén.

Helyszín Komlóssy út 54.  hátul a jurtában.


Már lehet jelentkezni a yogadebrecen@gmail.com címen!

2014. október 23., csütörtök

Hosszú hétvége

A hosszú hétvégén, azaz október 23-26-ig a stúdió zárva lesz!

Jó pihenést mindenkinek!

2014. szeptember 23., kedd

Intenzív szombati jóga gyakorlás október 11.

Ahogy ígértük, gyakrabban lesz hétvégi gyakorlásra lehetőség, íme az első:

október 11. 9-11 óráig

Kezdd jól a hétvégét!

Jelentkezni lehet yogadebrecen@gmail.com


2014. szeptember 9., kedd

Haladó alaptanfolyam Bálint Jánossal Debrecenben


Haladó Jóga Alaptanfolyam

A tanfolyam 5 hétvége és egy 5 napos tábor - összesen 120 jelenléti óra (azaz a tanárokkal), + 20 óra kötelezõ önálló gyakorlás. Ennek 70%-a gyakorlat. Ez a tanfolyam önmagában is végezhetõ a saját fejlõdés érdekében is, nem kell feltétlenül az oktatói pályára készülni. A tanfolyam menetét a résztvevõk képességeihez és lehetõségeihez igazítva olyan programot állítunk össze, amely a lehetõ legnagyobb fejlõdést eredményezi a fizikai gyakorlatokban és a meditációban, valamint az önismeret területén.

Azok jelentkezését várjuk, akik már legalább 2 éve rendszeresen gyakorolnak, vagy részt vettek valamilyen jóga oktatóképzésen. A tanfolyam a személyes fejlõdésben kívánja elõre segíteni a résztvevõket mind a fizikai, mind a szellemi síkon.
Már lehet rá lehet jelentkezni.
Idõpont: Debrecenben: 2014 tavasza
Tantárgyak:

- Haladó Ászana és Pránájáma gyakorlás és elemzés
- Filozófia - Szánkhya és Jóga
- Kontemplációs válaszkeresés
- Meditációs technikák
- Jóga nidra
- A jóga gyakorlatok haladó szintû alkalmazása a mindennapokban
stb.


Tanfolyam díja:* 136.000 Ft + ÁFA, amely tartalmazza az 5 napos tábor és a vizsgák költségét is.
Tartja: Bálint János
 
A vizsga egy 30 kérdéses elméleti írásbeli és egy gyakorlati vizsgából áll. A sikeres vizsgázók felvételi nélkül juthatnak be a 2. modulra, a Független Jógaoktató képzésre, illetve ez a tanfolyam elõfeltétele a 4. modul, a 2. szintû Független Jógaoktató képzésre való jelentkezésnek.

Jelentkezés: yogadebrecen@gmail.com
Top of Form

Bottom of Form

2014. augusztus 27., szerda

Intim torna tanfolyam október 21-től

Október 21-én kedden indul 6x2 órás Kriston Intim Torna Tanfolyam, hat egymást követő kedden, fél 5-fél 7 között, Belső Csend Jógastúdió.

Tartja: Csatári Orosz Tímea


Bővebben lehet olvasni a KIT-ről, s a tréningről honlapjukon: www.belsoutazas.com

Ára: 18.000 ft.

Jelentkezni lehet emailben: yogadebrecen@gmail.com

2014. augusztus 26., kedd

Kezdő jóga tanfolyam

Közérdekű a kezdő jóga tanfolyam jelentkezőinek!

Szeptember 8-án hétfőn 19 órától van az ingyenes alkalom, erre sokan jelentkeztetek, így ekkor fogjuk beosztani a több csoport időpontjait. Valószínűleg a második időpont a kedd 19 óra lesz.

Kérlek, ha jöttök az első alkalommal, akkor írjátok fel magatokat a megfelelő napra, és ekkor lehet befizetni a tanfolyam díját is.

Akinek van, hozhat polifoam-ot, valószínű itt sokan lesztek.

Várunk Mindenkit szeretettel és meleg teával :)




Szülésfelkészítő

Szeptember 11-től indul ismét a szülésfelkészítő dúla Katával, részletek: www.katadula.hu oldalon, még néhány hely van a mostanira, de folyamatosan lesz.

KÖVETKEZŐ ALKALOM : 2014.09.11. (csütörtök)
- Hetente egy alkalommal találkozunk 6 héten át, 18 órától

- Egy alkalom 2,5 órás

- hétköznap késő délutáni időpontokban

- lehetőséget ad a tapasztaltak átgondolására

/A 6 alkalmas tréninget érdemes a várandósság 26. és 32. hete között elkezdeni./
Ára: 20.000 Ft.

2014. augusztus 18., hétfő

Augusztus 20

Még a nyáron rövidített nyitvatartás:

Szerda 9 óra, szerda 17 óra (ez kismama) és szombaton (aug. 23.  9-11 óráig intenzív gyakorlásra hívunk benneteket!

Most szerda augusztus 20, de mi leszünk, így akinek van kedve jöjjön! Namaste!

2014. július 24., csütörtök

Kezdő tanfolyam 2014 szeptember

Kezdő tanfolyam szeptember 2014

Új kezdő jóga tanfolyam indul 2014. szeptember 8-án 19 órától.

Első alkalom bemutató jellegű, ingyenes óra, ahol megtapasztalhatjátok miről is szól a tanfolyam, feltehetitek kérdéseiteket, és egy kis gyakorlás is lesz!

A tanfolyam 10 hetes, másfél órásak az alkalmak, megtanuljuk a jóga alap ászanáit, légzőgyakorlatokat és relaxálunk is az órák végén.

Már lehet jelentkezni a yogadebrecen@gmail.com címen!

Szülésfelkészítő 2014 augusztus


Többen kérdeztétek, lesz-e még ez a felkészítő, így rákérdeztem és lesz ha van rá igény. Ez a felkészülés ugyanabból a szemszögből tekint a szülésre, ahogy a jógán mi is, pozitívan, de készülve az adott körülményekre. Gyakorlatias és Kata járatos a Klinikán is oda jár be szüléseket kísérni. Nagyon ajánlom mindenkinek! Jelentkezés szükséges, mert kis csoportban szeretné.
Küldöm a tájékoztatót róla:



 Évezredek óta szülünk és születünk, képesek vagyunk rá, mégis megannyi kérdés merül fel bennünk...

Mennyire fog fájni?

 Hogyan fogok megbirkózni a fájdalommal?

 Meddig tart a szülés?                               

  
​Milyen lesz a vajúdás? Mit tehetek közben?

Ha a párom velem lesz, ő mit tehet értem a szülőszobán?

Tudom majd szoptatni a babámat? Lesz –e elég tejem?

Milyen lesz az életünk, ha megszületett a baba?


A felkészítő lehetőséget ad, hogy ráhangolódhass a szülésedre és a gyermekágyas időszakra és minél teljesebben megélhesd azt. A praktikus információk mellett,  beszélgetünk, gyakorlatokat végzünk, hogy az elmélet használható legyen számodra. Kiscsoportban találkozunk, hogy megőrizhessük a szüléshez szükséges intimitást. A foglalkozásokat úgy alakítjuk, hogy megkaphasd amire szükséged van.

Miről lesz szó?



- VAJÚDÁS ÉS SZÜLÉS ; Vajúdást megelőző jelek, testi-lelki változások, a szülés szakaszai és  jellemzői

 - FÉLELMEK ; Honnan erednek a félelmek és hogyan tudod őket kezelni
- FÁJDALOM ; Mi a fájdalom?, Fájdalomkezelési technikák elsajátítása, relaxáció- APÁK SZEREPE ; Ha jelen van az apa, hogyan tud segíteni?
- SAJÁT MASSZÁZSOLAJ KÉSZÍTÉSE ; az általad választott illóolajokkal, ami használhatsz a vajúdás alatt is
- VAJÚDÓPÓZOK ; segítő technikák, masszázs a gyakorlatban
 - GYERMEKÁGY; testi-lelki változások, felkészülés a gyermekágyas időszakra,
 - SZOPTATÁS; az újszülött szükségletei, helyes mellretétel
 - AZ ÚJSZÜLÖTT ; milyen szükségletei vannak a babáknak
 - PRAKTIKUS IDŐBEOSZTÁS A GYERMEKÁGY IDEJÉN ... hogy mindenki elégedett lehessen

Miben más ez a tréning?

 - Kiscsoportban találkozunk

 - Családias hangulat

 - Interaktív, színes gyakorlatok, feladatok

 - Mindent kipróbálunk a gyakorlatban is

 - Rugalmas, foglalkozunk az egyéni kérdésekkel

 - Saját nyomtatott anyagot kapsz kézhez a témákról

 - Független információkat kapsz

 - Lehetőséget ad a ráhangolódásra

 - Büféasztal

Mire ne számíts?

- frontális előadásra
- slide showra :)

A FelkéSZÜLÉS tréningről:

A tréningek zártak és kis csoportokban indulnak, hogy megőrizzük a szüléshez szükséges intimitást. Apás szülés esetén az apák jelenlétére is számítunk.


Kétféle tréningből választhatsz:

A: 6 alkalmas

- Hetente egy alkalommal találkozunk

 - Egy alkalom 2,5 órás

 - hétköznap késő délutáni időpontokban

- lehetőséget ad a tapasztaltak átgondolosárása

/A 6 alkalmas tréninget érdemes a várandósság 27. és 31. hete között elkezdeni./

B: Hétvégi tréning

 - Egy hétvégén van a tréning , péntek-szombat-vasárnap

 - Megegyezik a 6 alkalmas anyagával, tartalmával

 - intenzívebb

- jó lehet számodra, ha vidékről érkezel, nem felelnek meg a hétköznapi időpontok, vagy rövid az idő a szülésig.
A következő 6 alkalmas tréning időpontja: 2014.08.07. / csütörtök/ 18:00 (hat héten át)
Helyszín: Debrecen, Komlóssy út 54. / Belső Csend Jógastúdió/

A teljes tréning ára: 20.000 ft
A kismamával érkező kísérő ingyen vesz részt a tréningen.

Szeretettel várlak a tréningen, ha szeretnél magabiztosan és örömmel tekinteni a szülésre és a babázós időszakra.

Érdeklődés és jelentkezés: Kovács Katalin, ( szülésfelkészítő, szüléstámogató és postpartum dúla /DONA/ )
Előzetes jelentkezés szükséges!

06 30 / 688 1997, katadoula@gmail.com,
www.katadula.hu /  a honlap jelenleg fejlesztés alatt /

Vélemények a tréningről:

„ Sok hasznos dolgot láttunk, hallottunk, tapasztaltunk. Különösen hasznosak voltak a gyakorlati részek, mikor pl. vajúdási pozíciókat gyakoroltunk, masszázsokat, szoptatási testhelyzeteket néztünk meg. Az elméleti rész is jól fel volt építve, minden fontosabb részre kiterjedt.”

„ Boldog vagyok és magabiztos. Úgy érzem meg tudom élni a szülésem és örömmel várom.”

„ Nagyon jól éreztem magam, rengeteg dolgot tudtam meg, és megerősített az elhatározásban, hogy szeretnék segíteni a feleségemnek és a lányunknak.”

Nyári nyitvatartás

A baba-mama jóga augusztusban szünetel!
Utolsó alkalom július 31. reggel 9 óra! Jelentkezni lehet yogadebrecen@gmail.com

Augusztus 7-17 zárva a stúdió!
Ezen kívül minden szerdán 9 órától és 19 órától van gyakorló óra, erre lehet jönni egész nyáron (kivéve a szünetet) 
Kismama jóga is minden szerdán 17 órakor!

Szép nyarat mindenkinek!

2014. július 8., kedd

Baba mama jóga csütörtökön

Baba-mama jóga:

Közkívánatra mégis lesz egész júliusban, minden csütörtökön 9 órától a jurtában! már a héten is, gyertek, várunk!

2014. június 23., hétfő

Nyári órarend

-->


Szerdán reggel 9 órakor gyakorló
17 óra kismama jóga
19 óra gyakorló jóga óra
A többi óra a nyáron szünetel! Pihenünk, gyakorlunk, feltöltődünk, hogy szeptemberbe új erővel tudjunk órákat tartani. J

Két workshopot is tervezünk, intenzív gyakorlást hétvégén,

Július 12-én páros jóga, egymást segítő gyakorlatok 9-11 óráig

Augusztus 23-án 9-11 óráig szintén intenzív gyakorlásra (előre láthatólag fordított testhelyzetek) invitálunk benneteket a jóga jurtába!

2014. május 8., csütörtök

Kriston Intim torna tanfolyam május 20-tól

Ismét indul az intim torna tanfolyam, május 20-tól 6 héten át keddenként 16 óra 30 perctől 6x2 óra.

Jelentkezni lehet yogadebrecen@gmail.com

Tartja Csatári Orosz Tímea KIT tréner

Ára 18000ft

A nyári szünetünk előtt ez lesz az utolsó tanfolyam!

2014. május 4., vasárnap

Születés Hete 2014

Mint minden évben most is csatlakozik a Belső Csend Jógastúdió és a Babamosoly is a Születés Hete programsorozathoz.

Május 5-10-ig várunk minden érdeklődőt szeretettel a sok-sok programra.

Programok a jógastúdióban:

május 6. 10 óra Bowen terápia kismamák-babák számára

május 7. 17 óra kismama jóga nyílt

május 8 16 óra kismama relaxáció nyílt óra


Egyéb kiemelt programjaink:

május 7. szerda 11óra Debreceni Klinika Könyvtár  Babahordozás Dr. Szeverényi Csenge / Tatár Marianna

május 8. 10 óra Nagy babaklub Ifiház

május 8. 17 óra Nagy pelenkacsere Buli Babamosoly bababolt.

május 9. 18 óra Szalóki Ági családi koncert

május 10. 9-12 óráig családi nap Ifiház - bababörze, kanga, hipnoszülés TOMBOLA

Részletek:  www.szuleteshete-debrecen.blogspot.hu

2014. április 10., csütörtök

Programajánló kismamáknak


Egymásra hangoló –
 a szülés előtti gondoskodás lehetőségei,
szülésre készülődés a babával


Kiscsoportos foglalkozásokra várok olyan kismamákat, akiknek van kedvük a várandósság ideje alatt ismerkedni a babájukkal és közösen készülődni a baba születésére.

Célom az, hogy a kismamák segítséget kapjanak a befele forduláshoz, a babájukkal való kapcsolat megéléséhez és fejlesztéséhez, érzéseik megfogalmazásához, a baba jelzéseinek jobb megértéséhez és a szülésre – születésre való közös készülődéshez.

A csoportos alkalmakkor megismerjük a magzati lét jellemzőit, a baba fejlődésének sajátosságait. Beszélgetünk a babavárás motivációiról, a babánkról, anyaságunkról és társunkról kialakított belső képekről, a felmerülő érzésekről, érzelmekről.
Készülünk a fájdalommal való hatékony megküzdésre, a szülés pozitív élménnyé formálására.
Elsajátítunk relaxációs technikákat, a befele fordulás és ellazulás elérése érdekében, használjuk a kreatív (alkotó) erőnket, megtapasztaljuk a szülés előtti időszakban a babáról való gondoskodás lehetőségeit és a szülés közeledtével felkészítjük a babát a születésre, ráhangolódunk a születés ünneppé tételére.

A csoport keretei

A  csoportot az első két alkalom után zárjuk, ekkortól nem fogadunk új csoporttagokat az intimitás és bizalom megőrzése érdekében.

A csoport létszáma max. 8 fő
12 – 28 hét közötti kismamákat várok, hogy legyen időnk a szülésig, születésig.
Tíz egyenként 1,5 -2 órás találkozásra kerül sor, hetenkénti rendszerességgel hétfő délelőttönként.

A találkozás időpontja megbeszélés és jelentkezés szerint. Tervezés szerint április végi indítással, 2014. Május 12. hétfő 9 30-11 30.

A részvételi díj 2000 Ft/ alkalom, egy összegben fizetve 15 000 Ft/ 10 alkalom

Helyszín: Belső Csend Jógastúdió Debrecen Komlóssy út 54.

Csoportvezető: Ferenczi Bea pszichológus, családterapeuta, dúla
                                    06 30 833-5562
                                    beaferenczi@gmail.com
                                    http://pszichologus-dula-debrecen.blogspot.hu

2014. április 7., hétfő

Kezdő jóga tanfolyam ingyenes bemutató

Következő kezdő tanfolyamunk indulása előtt szokás szerint tartunk egy bemutató órát, hogy lássátok mit is várhattok a tanfolyamon.

Április 14. 19 óra  a mostani alkalom, várunk benneteket szeretettel!

Komlóssy út 54 alatt levő stúdiónkban minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, csak kényelmes ruhát hozz!

Várunk!

Jelentkezés, érdeklődés yogadebrecen@gmail.com

A tanfolyam 10 hetes, heti egy alkalom, előre láthatólag hétfő 19 órai kezdettel. Ára 10.000 ft

A tanfolyam kezdő, tehát az alapokat tudod megtanulni:
- megfelelő légzés
- megfelelő tartások, ászanák
- relaxáció
- elme lecsendesítése




2014. április 2., szerda

Orrmosás - Dzsala néti

Itt a tavasz, pollenek, sok szmog így aktuálissá vált ismét az orrtisztítás. Új neti pot orrtisztító edénykét fejlesztett egy kedves magyar jógini, ennek kapcsán mutatjuk be most ezt a tisztítási módszert:


Dzsala néti – Az orrmosás vízzel

Az orrmosás (Jala Néti) eltávolítja a váladékot, szennyeződéseket, az orrjáratokból és az üregekből is, ezzel elősegítve a levegő akadálytalan áramlását. Ezért kifejezetten aktuális akár a téli időszakban, amikor egy esetleges megfázás nehezítené a légzést az orron át. És más hónapokban, amikor az allergiás, asztmás tünetek nehezítik a légzést.

 Segít a légúti betegségek kezelésében és megelőzésében is, asztma, tüdőgyulladás, hörgőhurut, tüdőtuberkulózis esetén. Enyhíti az allergia, a megfázás, az orrmelléküreggyulladás, orr-, garatmandula-gyulladás, számos, szem-, torok-, és fülbetegségek tüneteit.

Az orrmosás serkenti az orrban lévő idegvégződéseket, javítva az agyműködést. Egyensúlyba kerül a jobb és a bal orrnyílás, valamint a hozzá kapcsolódó jobb és bal agyfélteke, megteremtve a harmónia és az egyensúly állapotát az egész testben, valamint a keringést és az emésztést irányító rendszerekben.

Legjobb, ha ébredés után a reggeli tisztálkodáskor, de minimum fél órával mielőtt szabad levegőre, hidegbe mennél, illetve este lefekvés előtt fél órával végzed az orrmosást, főleg nátha esetén, de minden esetben alapos kiszárítással. Szükség esetén akár naponta 2-3 alkalommal is lehetséges, kivéve közvetlenül étkezések után.

Az orrmosáshoz néti kannát és meleg sós vizet használj. A só tiszta, tartósítószer- és jódmentes legyen. A só biztosítja, hogy a víz ozmotikus nyomása megegyezzen a testnedvekével, ezáltal lecsökkentve a nyálkahártya irritációját. (Hideg víz, de a túl sós, illetve a kevés só tartalmú is maró, égető érzést okozhat az orrnyálkahártyán.)

Az orrnyílások átmosása után a kiszárítása is szükséges speciális légzéstechnikával, hogy elkerüld a maradék víz az üregekbe vagy a füledbe jutását. Hasonlóan, mint a Kapálabháti pránájámában, a kilégzést hangsúlyozva.

Szükség esetén végezd el a sasánkászanát (nyúlpózt). Térdelésben ráülve a sarkadra hajolj előre, és támaszd meg a homlokod magad előtt a talajon vagy párnán néhány percig. Így az esetleges bent maradt víz ki tud folyni.

Kisgyermek gyakorolhatja a gyertyaláng elfújást nózival, ezzel szárítva az orrjáratait. Majd nyuszisat játszva, hasonlóan, mint a nyúlpózban, elbújva a róka elől :)

 Lehrreich Márti, jógatanár

A stúdióban megnézhető megvehető a kis edényke!





2014. február 1., szombat

Órarend változás

Kis változás a dinamika terén itt a stúdióban :)

A pénteki órát 17.30 órától ezentúl Tilla vezeti, gyakorló hatha jóga óra lesz, várunk minden gyakorolni vágyót!

A Vinyasa dinamikus óra pedig átkerül a csütörtöki astanga inspirált óra helyére, azaz csütörtök 17.30 órától ezentúl változatosabb dinamikus jógát gyakorolhattok velem (Mariann). Erre az órára haladókat várok!

"A Vinyasa Flow egy dinamikus jógairányzat. Mint minden jógagyakorlás, a Vinyasa Flow is arra törekszik, hogy harmóniát teremtsen a test, az elme és a lélek hármas egységében. A test mozgását összehangoljuk a légzéssel és közben az elmét is ugyanerre, vagyis magára a gyakorlásra, a testre és a légzésre irányítjuk.

Az ászanákat sorozatokba rendezve gyakoroljuk és egyik ászanából a másikba irányított légzés és mozgás kíséretében „áramlunk” át. A vinyasa flow arra tanít, hogy legyél tudatában minden lélegzetvételnek és legyél tudatában minden mozdulatnak is. Az ászanákat nem önmagukban, hanem egy folyamat részeként gyakoroljuk. Ez segít abban, hogy a mindennapi életet is egymáshoz kapcsolódó, tudatos tevékenységek soraként éld meg és felismerd, hogy a mindennapi életed is ugyanolyan, dinamikus mozgásban lévő folyamat, mint amit a jógaszőnyegeden átélsz.

A Vinyasa Flowban gyakran használunk egy átkötő gyakorlatsort, úgynevezett „Vinyászát”, amit az Astanga Jógából is ismerhetsz és ami leginkább a Napüdvözlet (Szúrja Namaszkár) sorozathoz hasonlít. A Vinyásza átmenetet és folyamatosságot biztosít, fenntartja a gyakorlás során keletkezett hőt a testben és fizikai, mentális és energetikai síkon is semlegesíti a testet két sorozat között vagy egy-egy nagyobb igénybevételt jelentő ászana után.

A vinyasa flow dinamizmusa hűen tükrözi a körülöttünk lévő világot, ahol minden állandó mozgásban és változásban van. Megtanít arra, hogyan lovagold meg az áramlatokat és a hullámokat ahelyett, hogy az árral szemben úsznál!"


- http://vinyasaflowjoga.blogspot.hu -



2014. január 26., vasárnap

Kedd délelőtti változás!

Egy apró változás az órarendben a kismamák kedvéért :))

A kedd reggeli kismama óra ezentúl egy fél órával később, azaz 9 órától kezdődik, a baba-mama pedig (február 4 az első) 10.30 órakor!

Várlak benneteket :)

2014. január 7., kedd

Minden hónapban ajándék kismama/gyermekágyas masszázs

Jó hír kismamák!

Ismeritek az ajurvédikus gyermekágyas és kismama masszázst? Aki próbálta, tudja mennyire jó nem csak kismamaként, de gyermekágy ideje alatt különösen! Segít a regenerálódásban, kellemes és meleg! Egy áldás!

Ajándékba adunk minden hónapban egy ilyen alkalmat Nektek Gardó Beáta ajurvédikus masszőr (www.szulesutanimasszazs.hu) jóvoltából!

 Aki adott hónapban kismama jógára jön és ilyen masszázst szívesen átélne, csak be kell dobnia a nevét - email címét a kitett dobozba, és ahányszor jön abban a hónapban, annyiszor nagyobb az esély ugyebár! Ebből a dobozból sorsoljuk minden hónap végén a szerencsés nyertest!

Minél többet jössz annál nagyobb esélyed van erre a jó kis masszázsra. 
Csak vigyázz! Egynél nem fogsz megállni!


"A baba születését követő első 42 nap, a gyermekágyas időszak.
Ha ekkor az édesanya kiegyensúlyozott, kipihent, erőtől sugárzó, akkor ezt a baba is érzi, és a köztük lévő szoros kapcsolat által a piciben is ugyanezek nyilvánulnak meg."

2014. január 5., vasárnap

Szoptatás felkészítő január 26.

Ismét szoptatásfelkészítőt tart a stúdióban Dr. Fehér Boglárka www.feherboglarka.hu már lehet jelentkezni. Január 26. 14-18 óráig! Minden kismamának nagyon ajánlott, hogy a szoptatás sokkal jobban induljon! 

Jelentkezés: yogadebrecen@gmail.com vagy 30/4747033

2014. január 4., szombat

Shiatsu masszázs alaptanfolyam Debrecenben

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyam rövid leírása:

A shiatsumasszázs alapját az ősi japán zen hagyományok és Hagyományos Kínai Orvoslással (HKO) alkotják. A taoista gyökerekből kapta az egyensúlyra való törekvést, míg a zen-ből a jelenlétet, a jelen pillanat megélését. Ezekre az alapokra épülve jött létre egy nagyon lágy, meditatív kezelési módszer, melyben nagy hangsúlyt kap az érintés és az azon keresztüli kommunikáció az emberek között.

A zenshiatsu masszázs alaptanfolyamon megismerkedünk a HKO alapjaival, beszélünk a Qi-ről, arról az energiáról ami a körülöttünk lévő világban és bennünk is megtalálható és összeköt vele. Tanulunk a meridiánokról, azokról a csatornákról, amikben a Qi áramlik és megtanuljuk a Tűz és a Víz minőségéhez tartozó meridiánok kezelését. Kitérünk a yin és yang elméletére, beszélünk a haráról, mint az intuíciónk szülőhelyéről, megtanulunk különbséget tenni a kyo és jitsu állapotok között. Próbáljuk felébreszteni intuitív képességeinket egyszerű játékokkal és megérezni a jelen pillanat fontosságát.

A shiatsu masszázs kezelések ruhában történnek a földön, egy kényelmes szivacson.

A tanfolyam elvégzése után képesek leszünk használni a testsúlyunkat a különböző technikáknál, hogy ne legyenek megerőltetőek, kényelmesen tudunk majd mozogni a földön és megfelelően tudunk kapcsolódni a partnerünkkel a figyelmünkön keresztül. Mindezek hatására fejlődik a testtudatunk és képesek leszünk segíteni magunkon és a körülöttünk lévő embereken. Elsajátítunk egy teljes testet érintő kezelést, megismerünk néhány fontos akupunktúrás pontot, melyeket hatékonyan tudunk alkalmazni különböző fájdalmak és betegségek megjelenésekor.

Önmagunk megsegítésére minden nap különböző testgyakorlatokat végzünk, melyekkel a meridiánokban áramló energiát lehet harmonizálni, és így testünket egészségesen tudjuk tartani. Növekszik az izmok, ízületek rugalmassága, szabadabb lesz a mozgásunk és a gondolkozásunk, a jó közérzet és az optimista világlátás kerül előtérbe.

A zenshiatsu masszázs tanfolyam elvégzése után lehetőség nyílik továbbtanulásra a Zen shiatsu masszázs 1 éves tanfolyamán, ahol a shiatsu terápiás munkájának az alapjaival ismerkedhetünk meg és utána alternatív mozgás- és masszázsterapeuta vizsga tehető.

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyam főbb témái:

- egy teljes testkezelés menetének és technikáinak a megismerése

- Do-In, meridián harmonizáló gyakorlatok és önmasszázs

- a shiatsu alapjai, szemlélete és kialakulása

- összpontosítás, figyelem és elmélyülés a kezelések közben

- a testre és a tudatra gyakorolt pozitív hatások

- az érintés és a jelenlét fontossága

- alapvető diagnosztikus területek a testen

A Zen shiatsu masszázs helyszíne és időpontja:

Debrecen, Belső Csend Jógastúdió, Komlóssy út 54.

2014. március  8-9. (szo: 9-19, v: 9-18 óráig)

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyam időtartama:

20 tanóra

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyamhoz szükséges előképzettség:

Nincs szükség előképzettségre

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyam sikeres elvégzésének igazolása:

Tanúsítvány (névre szóló, felnőttképzési nyilvántartási számot tartalmazó)

Minden résztvevő a képzés végén egy 3.000,- Ft-os ajándékutalványt kap, melyet egy következő tanfolyamon, 2 éven belül beválthat!

Oktatók:

Lajter Attila és Jászberényi Éva shiatsu-terapeuták és oktatók

A Zen shiatsu masszázs alaptanfolyam díja: 28.000,- Ft, ami tartalmazza a jegyzet árát is.

Ismételni a csoportlétszámtól függően lehetséges 5.000,- Ft/nap áron.

A zen shiatsu masszázs alaptanfolyamra való jelentkezéshez szükséges még 8.000,-Ft regisztrációs díj befizetéseaz alábbi bankszámlaszámra:
(természetesen a tanfolyam összegébe beleszámít)

Három Kincs Bt., K&H Bank 10404955-50526580-55651003

A közleményben kérjük tüntessék fel: név, SM, város, kezdési dátum (pl.:2014.02.08.)

A tanfolyam esetleges lemondása esetén a regisztrációs díjat nem áll módunkban visszafizetni!

Jelentkezés: info@haromforras.hu

A képzéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre az alábbi elérhetőségeken tudunk válaszolni:

Lajter Attila – 06-30/600-7952, info@haromforras.hu

Az oktatás kis csoportban történik, ezért a tanfolyam létszáma korlátozott. A résztvevőket a jelentkezés (jelentkezési űrlap elküldése+regisztrációs díj befizetése) sorrendjében tudjuk fogadni.
shiatsu-tanfolyam-2.jpg megjelenítése
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Három Forrás Központ – Shiatsu Iskola

Fnysz.:00263-2010

www.haromforras.hu

Beszélő Babakezek babajelbeszéd-tanfolyam

Ingyenes előadás a tanfolyamról: Belső Csend Jógastúdió, Debrecen, Komlóssy u. 54.
Időpont: 2014. január 06. 10:00

Tanfolyam: 2014. január 13-tól

A babajelbeszéd lehetővé teszi, hogy kommunikálj a babáddal, jóval azelőtt, hogy

beszélni tudna. Megtudhatod, hogy mire gondol a még beszélni nem tudó kisbabád,

segíthetsz neki, hogy világosan közölhesse, mit akar és mire van szüksége. Több mint 25

éves tudományos kutatás igazolja azt, hogy a babajelbeszéd segíti a gyermekek nyelvi,

kognitív és érzelmi fejlődését.

Szeretnéd

- ha bepillanthatnál a még beszélni nem tudó babád gondolatai közé?

- ha a totyogó babád hatékonyabban kommunikálna, kevesebb sírással és nyöszörgéssel?

- ha tudnál a gyermekeddel „beszélgetni" az éppen nézegetett könyvről?

A jelelő babák

- nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, kevesebbet sírnak

- 6-7 hónaposan elkezdhetnek jelekkel kommunikálni

- hamarabb kezdenek el beszélni és gazdagabb szókinccsel

- 18 hónapos korukra akár 300 jelet és szót is használnak vegyesen

- 4 éves korukra mind a kognitív, mind a nyelvi fejlődésben előnyt mutatnak

A babajelbeszédről további információ: www.babakezek-debrecen.hu

6 hetes tanfolyam, hétfőnként 10 órától

Kezdés: 2014. január 13. hétfő 10 óra

Helyszín: Belső Csend Jógastúdió, Debrecen, Komlóssy u. 54.

A tanfolyam díja: 13500 Ft

A tanfolyamra jelentkezni a megadott elérhetőségeken: info@babakezek-debrecen.hu vagy a

0630 425 4999-es telefonszámon!

2014. január 3., péntek

Induló jóga és kriston intimtorna tanfolyamok

Szülési szabadság után újra indul Kriston-tréning a Belső Csend Jógastúdióban, jan. 21-én. 6 hetes tanfolyam, minden kedden 16. óra 30 perctől 2-2 órás.
Lányoknak, Nőknek,Asszonyoknak, Hajadonoknak, gyermekvállalás előtt állóknak, várandósoknak, kismamáknak! Ára: 18.000 ft
Tartja Dr. Orosz-Csatári Tímea

Hamarosan itt a január 14. is, a kezdő jóga tanfolyam bemutató alkalma, várunk szeretettel mindenkit aki még nem jógázott, vagy újra kezdené, felfrissítve tudását.
Az első alkalom bemutató jellegű, ingyenes óra, ahol megtapasztalhatjátok miről is szól a tanfolyam, feltehetitek kérdéseiteket, és egy kis gyakorlás is lesz!

A tanfolyam 10 hetes, másfél órásak az alkalmak, megtanuljuk a jóga alap ászanáit, légzőgyakorlatokat és relaxálunk is az órák végén.
Ára: 10.000 ft


Új jógaoktatónkat, Komisszár Tillát fogadjátok szeretettel, két alkalommal is találkozhattok vele nálunk: hétfőnként 14.30 órai kezdettel és csütörtökön 10-11 óráig tart jóga gyakorlást itt a Belső Csend Jógastúdióban.


A baba-mama jóga január végén indul, várjuk a jelentkezéseket, hogy összeállhasson a csapat :)


További programjaink: Meseterápia minden második szombaton, indul hamarosan shiatzu képzés, erről bővebben hamarosan! Ringató szerdánként 10.45 órakor  0-3 éves korig!


Január 6-tól pedig az órarend szerint várunk minden jógázni vágyót a kezdő, haladó jógaórákon!

Jelentkezés az órákra:  yogadebrecen@gmail.com

Boldog, egéSZségben gazdag új esztendőt kívánunk!
 
Counter